Edzés Yokohamában, városnézés Tokióban 2011.dec.12. 13:58
A Barcelona közép-európai idő szerint ma hajnalban edzett először Japánban az érkezése óta, így óriási média figyelem övezte az egyébként rövidebb tréninget. A csapat részéről később sajtótájékoztatót adott Pep Guardiola, Daniel Alves és Carles Puyol, ezt követően pedig pihenőt kaptak a játékosok, akiknek azonban aludniuk nem volt szabad, így városnézés és vásárlás volt a program Tokióban.
A gárda első edzésére helyi idő szerint 12:30-kor került sor a Yokohama Marinos edzőpályáján, de a csapat már ezt megelőzően is talpon volt, mivel meg kellett jelenni a torna hivatalos fotózásán, illetve Steve Bennett ex-játékvezető tartott értekezést a gárdának a torna szabályaival kapcsolatban. Az edzés hozzávetőlegesen 1 órán át tartott, és nem volt kifejezetten megterhelő. A program Pep Guardiola beszédével kezdődött, majd akadt némi futás, egyérintős cicázás, illetve néhány labdás gyakorlat. A következő edzést helyi idő szerint kedden 18:00-kor tartja majd Josep Guardiola. Emlékeztetőül: Az időeltolódás mértéke 8 óra Japán és Barcelona között.
A csapat az edzést követően szabad programot kapott, így a játékosok útra keltek Tokión belül, és különböző csoportokban felfedezték a várost. Külön csoportot alkottak a brazil játékosok, mint Adriano, Alves, Maxwell, Thiago és a mexikói Dos Santos, illetve természetesen a katalán-spanyol különítmény Iniestával, Puyol, Piquével, Fábregasszal.
forrás: eurobarca.hu
|