Cesc Fàbregas Fan Site - Egy rajongói oldal a kiváló középpályásról

        

People from Twitter who help a lot to me:
@ZinniaAlNajjar  @DannyAFC10

THANK YOU! :)

CHAT
 
Facebook

 
Twitter
 
Főoldal!

Krízis vagy nem krízis?

2011.okt.28.  06:17

A Sevilla elleni döntetlen és a Granada ellen nehezen megszerzett győzelem után nem csak sikert, formajavulást is jogosan lehet várni a Barcelonától a következő fordulóban, amihez látszólag minden adott. A kifejezetten gyenge formában játszó Mallorca ideális ellenfélnek látszik mindehhez, ráadásul segít majd a hazai pálya is. Pep Guardiolának ugyanakkor továbbra is okoznak majd gondot a sérülések, és elengedhetetlennek tűnik némi rotáció is.

Azt nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy a Barcelona nincsen csúcsformában ebben a pillanatban, de drámai képet is erős túlzás lenne festeni a szituációról. Tény, hogy a Sevilla ellen nem volt elég kreatív a gárda, és akadt gond a helyzetek kihasználásával is, míg Granadában a játék képe talán még rosszabb volt, bár a három pontot ezzel együtt sikerült begyűjteni. Kritikák azonban így is zúdultak bőven a csapatra a nemzetközi és a spanyol sajtó részéről egyaránt, de természetesen a leginkább Madridban szeretnék válságban látni az elmúlt három idény bajnokát. A Barcelona egésze mellett külön figyelemmel tisztelték meg az újságírók Lionel Messit is, akik szerint az argentin vagy kifáradt, vagy egyszerűen rossz formában van, de semmiképpen sem az, akit máskor csodál a világ.

A Mallorca már hetek óta nem tudott győzni a bajnokságban, az elmúlt fordulóban vereséget is szenvedett a Sporting ellen hazai környezetben, azt megelőzően pedig egyaránt döntetlent játszott az Atlético, a Valencia, a Sevilla és az Osasuna ellen. Mindemellett egyszer sem nyert idén még idegen pályán, de hagyományosan is rosszul szokott szerepelni, ha elhagyja az otthonát. Ilyen körülmények között aligha számít esélyesnek a piros-fekete együttes, de a csapat nemrégiben kinevezett új edzője, Joaquín Caparrós a meccs előtt igyekezett hangsúlyozni: úgy kell pályára lépniük, hogy „hisznek a győzelem lehetőségében”.

A két oldal helyzetét áttekintve nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy olyan csapatok találkoznak szombaton, melyek nincsenek a legjobb formájukban, ilyen formán viszont halmozottan szükségük lenne némi sikerélményre. A Mallorca szempontjából a sikerélmény persze alighanem mást takar általában, mint a Barça esetében…

A katalánok kezdőcsapatában Pep Guardiola kisebb forradalmat hajthat végre, hogy némelyeket pihentetni tudjon. A védelemben Mascherano és Alves maradhat a csapatban, de várhatóan Puyol és Adriano is bekerül a négyesbe az előző mérkőzéshez képest Abidal és Maxwell kárára. A középpályán talán Xavi jut pihenőhöz, de Thiago mindenképpen esélyes a kezdő tagságra, és Keita is csapatba kerülhet Busquets rovására. A legnehezebben a támadósor összetételét megjósolni, mert Pedro kiesésével Guardiolának alighanem muszáj pályára küldenie Villát és Messi is, illetve őket még kiegészíteni vagy Iniestával, vagy Fábregasszal, esetleg Cuencával.

A számszerű eredmény kevéssé számít a Camp Nouban ezúttal, sokkal fontosabb, hogy a játék visszatérjen korábbi medrébe. Gyorsaság, pontosság, kevés érintés és kreativitás. Ha mindezek megvannak, a kritikusok sem számítanak.

FC Barcelona – RCD Mallorca:
Barcelona, Camp Nou
20:00
Vezeti:
Pérez Montero

FCB: Valdés, Alves, Mascherano, Puyol, Adriano – Keita, Thiago (Xavi), Fábregas – Messi, Iniesta és Villa.

Mallorca: Aouate, Zuiverloon, Chico, Ramis, Bigas – Martí, Victor, Alfaro, Nsue, Castro – Hemed.

forrás: eurobarca.hu

 

Cseréim:

          


Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123