Fabregas valószínűleg jelen lesz csütörtökön
2011.aug.02. 18:01

A legfrissebb hírek szerint Cesc Fabregas a héten már visszatérhet a társaihoz az edzőpályára, noha egyelőre a spanyol kapitány egyelőre csak könnyített programot fog végezni. Fabregas a 2011/12-es felkészülési szezonban még egyetlen mérkőzésen sem vett részt, egy kisebb izomsérülés miatt, már ha hihetünk Arséne Wenger hivatalos indoklásának. Rossz nyelvek szerint azonban Fabregas már közölte a francia menedzserrel, hogy idén nyáron már vissza akar igazolni nevelőegyesületéhez, a Barcelonához, ám a katalán csapat még nem tett újabb hivatalos ajánlatot egykori játékosukért.
A GoonerTalk weboldal információ szerint azonban megnyílt egy apró reménysugár arra, hogy Fabregas a következő szezonban is az Arsenal játékosa lesz, miután a spanyol várhatóan a pályán lesz a csütörtökön megrendezésre kerülő nyílt edzésnapon, valamint az azt követő fotózáson is.
Mindeközben a Radio Marca úgy tudja, a Barcelona a következő órákban be fogja nyújtani a végső ajánlatát Fabragasért, amely a bónuszokkal együtt 36 millió angol font összértékkel bír, ráadásul ebből 5 millót a játékos esetleges későbbi béréből vontak le.
forrás: arsenalfan.hu