A bajnoki és a kupaküzdelmek egyaránt szóba kerültek Josep Guardiola keddi sajtótájékoztatóján, ahol a tréner dicsérte a Real Madridot, beszélt a soron következő Király Kupa meccsről, és Sandro Rosell azon felvetéséről is, hogy a jövőben praktikus lenne 16-ra lecsökkenteni a bajnokságban résztvevő csapatok létszámát. Pep szerint a Real Madrid jogosan vezeti a bajnokságot, de jelezte: a Barcelona minden sorozatban a végsőkig harcolni fog, és igyekszik majd úgy futballozni, ahogy az elmúlt években tette.
„A Madrid vezet, mert nagyon jó”
„Ha a Madrid három ponttal előttünk van, az azért van, mert nagyon jó csapat, és jobbak tették a dolgukat, mint mi. Meglátjuk majd, hogy ezek a pontok döntő jelentőségűek lesznek-e.”
„Csak azt tudom ígérni, hogy a végletekig küzdeni fogunk minden meccsen és minden sorozatban, és olyanok szeretnénk lenni, mint az elmúlt négy évben. Ha végül nem sikerül, gratulálni fogunk az ellenfélnek, mert akkor jobb volt.”
A harmadosztályú ellenfél, a műfű
„A pálya jó állapotban van, megpróbálunk majd jó meccset játszani egy olyan csapat ellen, melynek megvannak a maga erényei. Játszottunk már sokféle állapotú pályán: esőben, sárban, tökéletes gyepen, fagyban, magas és alacsony füvön, és mindegyikhez alkalmazkodtunk.”
„Nem fogjuk elbízni magunkat. A játékosok mindig sikerrel veszik az ilyen jellegű akadályokat. Nagyon tiszteljük az ellenfelet, hiszen mindannyian ilyen kategóriákból kerültünk ki. Sokat játszottunk már műfüvön is, és néha ezeken a pályákon még gyorsabb is a labda. Úgyhogy ez nem lehet kifogás. Igyekeztünk az elmúlt hetekben megismerni a játékukat. Jó mérkőzés lesz.”
„Még nincs a fejemben a holnapi kezdőcsapat, de most is a Barça fog játszani, gólra törően fog játszani, jól fog védekezni az állított helyzetekben. A meccset komolyan fogják venni a játékosok, ahogy komolyan is edzettek ezeken a napokon.”
16 csapatos Liga?
„Nem hiszem, hogy bekövetkezne, de nem lenne rossz dolog. Én ebben nem dönthetek, de szerintem túl sok van mindenből. Megértem azt is, hogy hiányoznának ezek a meccsek, és mással kellene betömni a lyukakat, kétségeim vannak afelől, hogy lennének szabad hetek. Minden bajnokságban 20 csapat van, de az ötlet nem rossz, mert több szabad napunk lenne. Nektek, nekünk, leginkább a játékosoknak, akik ha befejeznek egy idényt, azonnal menniük is kell Mexikóba a válogatottal, aztán pedig küzdhetsz a Szuperkupáért és a Ligáért…”
Aránylag erős csapattal léphet majd pályára a L’Hospitalet elleni Király Kupa mérkőzésen a Barcelona, mert Pep Guardiola számíthat 8 spanyol válogatott játékosára, illetve rajtuk kívül még a szintén válogatott Abidalra és Keitára, akik a spanyol játékosokhoz hasonlóan külön engedélyt kaptak a válogatottjuktól, hogy még egy meccs erejéig maradhassanak még a klubjuknál.
Az egyéb, nem válogatott kerettagokkal – például Pintóval, Maxwellel – együtt 13 játékosa maradt Pep Guardiolának a felnőtt csapatból, melléjük összesen 5 fiatalt hívott fel a B csapatból. Deulofeu, Rafinha, Jonathan Dos Santos, Tello és Sergi Roberto játszhatnak majd adott esetben szerdán a L’Hospitalet pályáján.
A katalán csapatnak alapvetően tehát szerencséje van, mert nem csak Vicente del Bosque adott engedélyt a válogatottjainak, hogy elég csütörtökön megérkezniük, Abidal és Keita is megnyerte magának ezt a jogot a francia, illetve a mali együttesben. Ők is pályára léphetnek tehát szerdán, és csütörtökön csatlakoznak a nemzeti csapatukhoz.
A keret kedden délelőtt is edzett, mind a 18 futballista teljes értékű munkát végzett. Mivel L’Hospitalet tulajdonképpen Barcelonában található, a csapat közvetlenül a meccs előtt fog csak elutazni. A Feixa Llarga Stadion busszal negyedórán belül elérhető a Camp Noutól.
Szerdán este megkezdi idei kupamenetelését a Barcelona a L’Hospitalet ellenében, ezért hétfőn délelőtt már a kis katalán csapat elleni találkozóra készült a keret. Mivel a nem spanyol válogatottakkal, illetve az U-21-es spanyol válogatottakkal nem számolhat Pep Guardiola, a lehetőségei meglehetősen korlátozottak.
Az edző bízhat abban, hogy a megbeszélteknek megfelelően nem kell idő előtt elengednie a spanyol válogatott játékosait, és ők még pályára léphetnek szerdán este a Barcelona melletti kisvárosban. Az érintettek köre jelentős: Valdés, Puyol, Piqué, Busquets, Xavi, Iniesta és Villa minden bizonnyal kapnak meghívót hétfőn Vicente del Bosquétól, ám a tervek szerint ők csak csütörtökön utaznak majd el a válogatotthoz. Thiago az U-21-es kerethez csatlakozott már hétfőn.
A hét első edzésén már nem volt ott a középpályáson kívül Alves, Adriano és Cuenca sem, illetve hétfőn este elutazik nemzeti csapatához Messi és Mascherano is. Éppen ezért Guardiola épít a fiatalokra a B keretből. A hétfői tréningen már ott voltak a B keret húzóemberei, így Sergi Roberto, Tello, Dos Santos, Miño, Rafinha és Deulofeu, akik könnyen játéklehetőséghez juthatnak majd a szerdai összecsapáson.
A harmadosztályú L’Hospitalet egyébiránt remek formában, és kiváló hangulatban várja a Barcelonát, hiszen az elmúlt hat meccsét megnyerte a gárda a bajnokságban, és a várakozások szerint a szerdai kupatalálkozón telt ház lesz a helyi stadionban.
A pontvesztés ellenére maradéktalanul elégedettnek mutatkozott Pep Guardiola a Bilbao elleni bajnoki meccs után, ahol csapata 2-2-es döntetlent ért el az utolsó pillanatokban. Pep szerint nem lehet felróni semmit sem a játékosoknak, akik rendületlenül küzdöttek, és ugyan szerettek volna nyerni, figyelembe kell venni, hogy az ellenfél is óriási erőfeszítéseket tett a pontok érdekében. Figyelemre méltó, hogy az ellenfél mestere, Marcelo Bielsa kijelentette: nem lett volna igazságos, ha az ő csapata nyerte volna a meccset.
A közönség az igazi nyertes „Óriási mérkőzés volt, kivételes igénybevétellel. Csodálatos szórakozást nyújtott ez a 22 nagyon-nagyon jó játékos. Amikor mindkét együttes nyerni szeretne, a foci ilyen szép dolgokkal ajándékoz meg bennünket, és végül a néző lesz az igazi nyertes.”
„Valóságos fenevadak voltak. Soha nem játszottam még ilyen intenzív ellenféllel szemben. Ezért ilyen jó edző Bielsa, és elérte, hogy ez már az ő csapata.”
A hátrány 3 pont, de Pep elégedett „Hogyan is lehetnénk elégedetlenek azok után, hogy milyen erőfeszítéseket tettek, és milyen látványos összecsapást vívtak ezek a játékosok. Mindannyian szeretnénk nyerni, de ha egy csapat így teszi a dolgát, nem sok mindent tudsz mondani. Értékelni kell, hogy ki ellen játszottunk, és boldog vagyok, hogy így viselkedtünk a pályán."
Messi fáradhatatlan „Nagy meccset játszott. Nem könnyű dolog 90 perc után, egy ilyen kemény ellenféllel szemben ilyen lendülettel és átütőerővel futballozni. Nagy szerencsém van, hogy őt, és mindenki mást is irányíthatok.”
Bielsa: "Így volt igazságos" „Nem lett volna igazságos, ha mi nyerjük a meccset. A döntetlen sokkal inkább tükrözi azt, ami a pályán történt.”
Hajszál híján elszenvedte idénybeli első vereségét a Barcelona vasárnap este Baszkföldön, ahol az Athletic Bilbao ellen a mérkőzés utolsó perceibentudott kiegyenlíteni Lionel Messi, ezzel 2-2-re alakítva az eredményt. Ezen a napon a katalán csapat nem bírt el a keményen küzdő hazaiakkal, de főként az időjárási körülményekkel, mert az 1-1-es félidő után a második játékrészben olyan rossz talajú pályán kellett volna támadnia és gólt szereznie, ami szinte lehetetlen küldetés volt. Ezzel a katalán csapat hátránya három pontra nőtt a Real Madriddal szemben a bajnokságban.
Nehezen indult, de később kifejezetten jó mérkőzéssé vált a baszkföldi rangadó a Bilbao és a Barça között. Az első húsz percben egyik csapat sem kápráztatta el a közönséget jó játékkal, még ha akadt is egy-egy veszélyesebb támadásvezetés. A szakadó eső alaposan megnehezítette a játékosok dolgát, és ennek a játék sebességére is közvetlen hatása volt.
A meccs első fordulópontja a 20. percben jött el: Egy gyors, baloldali támadásvezetés végén Susaeta használta ki a vendég védelem megingását, középre adott, és a tizenhatoson érkező Ander Herrera a hosszú fölső sarokba emelt. Remek gól, 1-0!
A 22. percben azonnal válaszolhatott is volna a Barcelona, egy begyakorolt szabadrúgás variáció után Alves jutott tiszta lövőhelyzethez a tizenhatoson belül, de Iraizoz fogta a kevéssé helyezett labdát. Egy perccel később azonban sikerült egalizálni: Abidal adott középre ezúttal kiválóan a baloldali oldalvonal mellől, középen Fábregas érkezett, és fejelt a hálóba. A későbbiekben határozottan javult a csapatok teljesítménye, mindkét együttes előtt adódtak még olyan ziccerek, amelyekből további gólok eshettek volna. Hazai oldalon Muniain hibázott óriási lehetőséget, míg a Barçánál Iniesta hagyott kihasználatlanul egy nagy gólhelyzetet.
A második félidőre tovább romlott a pálya állapota, különösen a Bilbao térfelén alakultak ki olyan pocsolyák, amik szinte lehetetlenné tették a játékot, ez pedig elsősorban az arra támadó Barcelonát sújtotta. Az időjárás alaposan rányomta a bélyegét a játékra, kevés helyzet alakult ki mindkét kapu előtt, de még folyamatosabb támadásvezetésből is kevés akadt. A játékosok egyrészt küzdöttek az ellenféllel, másrészt a pályán felgyülemlett vízzel.
A Barcelona ilyen helyzetben ugyan próbált támadni, de minden passznál számításba kellett venni, hogy az adott területen éppen mennyire vizes a talaj, így pedig igen körülményessé vált minden akció. És az igazi tragédia csak ezt követően következett: Mascherano próbált megmenteni egy labdát a félpályánál, Valdésnek próbált visszapasszolni, ez azonban a talaj miatt nem sikerült tökéletesen, és szöglethez jutott az akkor már keveset támadó Bilbao. A sarokrúgásból kabaré-jellegű gólt szerzett a hazai csapat, mert a belőtt labdát Abidal rárúgta Llorentére, róla a játékszer Piqué térdére pattant, majd onnan a kapuba. 2-1!
A Barcelona tizenegy perccel a mérkőzés vége előtt hátrányba került, és a játékát, illetve a pálya állapotát tekintve szinte lehetetlen helyzetben volt. Ezzel együtt a hajrára megtáltosodott több játékos is, csereként beállt David Villa és Thiago Alcántara, illetve korábban Alexis Sánchez, és a megerősített támadósor több helyzetet is ki tudott dolgozni. Ezek közül a legnagyobbat Andrés Iniesta hagyta ki a 85. percben, amikor 7-8 méterről az oldalhálóba bombázott. A 90. percben Amorebieta második sárga lappal a kiállítás sorsára jutott, majd egy perccel később Lionel Messi – Piqué öngóljához hasonló körülmények között – kiegyenlített. Iniesta sarkazással próbált helyzetet teremteni, a labda inkább Iraizoz kezében kötött volna ki, ha nem érkezik a saját védője, aki megzavarta. A labdát ezt követően sem tudta elrúgni a hazai védelem, érkezett Messi, aki az ajándékba kapott labdát a bal alsó sarokba lőtte. A gól után azonban már nagyon kevés idő volt hátra, így maradt a döntetlen, ami egy újabb idegenbeli pontvesztést jelent a Barcelonának, illetve hárompontos lemaradást szintén a bajnokságban.
A Barcelona kétségkívül nem játszott jó meccset Bilbaoban, azt azonban nem lehet tudni, hogy milyen játékot nyújtott volna a gárda normális körülmények között.
ATHLETIC BILBAO-BARCELONA 2-2 (1-1)
Bilbao, San Mamés, vezette: José Luis Paradas Romero.
ATHLETIC BILBAO: Iraizoz - Iraola, J. Martínez, Amorebieta, Aurtenetxe - Iturraspe, De Marcos - Susaeta (Ínigo, 85.), Ander, Muniain (D. López, 88.) - Llorente (San José, 90.).
Az FC Barcelona együttese vasárnap este 20 órakor a San Mamésben lép pályára, ahol az az Athletic Bilbao várja majd, mely immáron kilenc tétmérkőzés óta veretlen, és a kezdeti botladozás után Marcelo Bielsa mester tanítványai megtalálták a helyes utat. Baszkföldön mindig is kemény meccseket szokott vívni a Barça, ez pedig a fentiek tudatában hatványozottan igaz, az Athletic ugyanis egy összeszokott, sokat futó és nagy munkabírású együttes, melyből a fanatikus közönsége a rangadókon mindig emberfeletti teljesítményt hoz ki. Ez márpedig rangadó lesz.
Pep Guardiola mester nem panaszkodhat együttese teljesítménye láttán. Victor Valdés immáron 887 perce nem kapott gólt, ami egyben nem csak azt jelzi, hogy a spanyol portás kiválóan végzi a feladatát, hanem azt is, hogy a védelem rendkívül magabiztosan és olajozottan teszi a dolgát. Guardiola ráadásul számolhat már a sérüléséből Prágában, a Plzen ellen (4-0) visszatért Alexis Sánchezzel is, ami Cuenca berobbanásával együtt mindenképpen bővíti a tréner variációs lehetőségeit a támadósorban.
A Pep-Team egyébként szombaton délelőtt letudta a találkozó előtti utolsó tréningjét is, ami után Guardiola kijelölte a Bilbaóba utazó keretét, mely Pedrón és Afellayon kívül az első csapathoz tartozó összes játékos nevét tartalmazza, valamint a B keretből egyedüliként Isaac Cuenca is ott lesz Bilbaóban. Pep tehát 20 játékost visz magával a mérkőzés helyszínére, akik közül kettőt a szabályok értelmében nem nevezhet majd a találkozóra.
A Barça pozitív előjelekkel várhatja a meccset, ám nincs ezzel másképpen Marcelo Bielsa együttese sem. Az Athletic immáron - minden sorozatot figyelembe véve - kilenc mérkőzés óta veretlen, legutóbb csütörtökön győzedelmeskedett az Európa-Ligában a Salzburg ellen idegenben 1-0-ra. A legutóbbi bajnoki fordulóban a 17. helyezett Sporting Gijón ellen elért 1-1-es eredmény ugyan nem ad okot félelemre, de egyrészt Gijónban mindig is nehéz győzni, bárki lépjen ott pályára, másrészt egy Bilbao - Barça esetében egyáltalán nem számít az előzetes forma. Ez a találkozó a hangulatában utánozhatatlan, és a Pep-Team szemszögéből nézve a nehézségét illetően is párját ritkító lesz. Mindenféle taktikai elem mellett a legfontosabb talán az lesz a Barcelona számára, hogy meg tudja állítani a Bilbao gyors támadóit, így Muniaint, Susaetát vagy Andert, akik nem csak gólveszélyesek, de az ő feladatuk a spanyol világbajnok csatár Llorente kiszolgálása is.
Annak ellenére, hogy Guardiola a középpálya két kulcsemberét, Xavit és Iniestát a hírek szerint decemberre mindenképpen frissen szeretné tartani - ekkor rendezik a Madrid elleni Klasszikust, illetve a Klubvilágbajnokságot is - , kötve hisszük, hogy a két játékos nem lesz ott a kezdőcsapatban Bilbaóban. A védelmet illetően Piqué és Puyol játékát elvileg biztosra vehetnénk, ám mivel Mascherano rendkívül hasznos lehet a gyors bilbaói kontrák hatástalanításában, egyáltalán nem elképzelhetetlen akár Puyol cserepadra ültetése sem. A támadósorban Messi helye garantált, mellé Sánchezen kívül, aki talán még nem tud egy teljes meccset játszani, bárki, így Cesc, Cuenca vagy Villa is bekerülhet a kezdőcsapatba.Óriási mérkőzés, San Mamés, Bilbao - Barça. Címszavakban is élményt ígért, képekben még jobb lesz.
Athletic Bilbao - FC Barcelona
Bilbao, San Mamés
20:00
Vezeti: Paradas Romero
Athletic: Iraizoz - Iraola, J. Martínez, Amorebieta, Aurtenetxe - Iturraspe, D. Marcos - Susaeta, Ander, Muniain - F. Llorente
Több spanyol lapban is a hivatalos bemutatás előtt jelent meg a spanyol válogatott új szerelésének képe. Ebben játszanak majd Xaviék a jövő évi Eb-n, de már az angolok elleni barátságos meccsen felavatják a Wembley-ben.
Valódinak bizonyultak a hetekkel ezelőtt bemutatott dizájntervek, a spanyolok elegáns, címvédőhöz méltó mezben vágnak neki a 2012-es kontinenstornának.
A vörös alapon a sárga és a vékony kék csík is jól mutat, nem túl hivalkodó vagy csicsás az összeállítás. Elsőre furának tűntek a világosabb, fényes átlós csíkok, de az elkészült mezen látva ezek sem rontanak az összképen. Hasonló alapdizájn szerint készült a németek dressze is, igaz, ott az átlós csíkokat még ötletesebben oldották meg. A spanyol válogatott idegenbeli szerelése az előzetes hírek szerint világoskék lesz.
Jövő héten szerdán a Barcelonának egy előrehozott mérkőzése lesz a Klubvilágbajnokság okán, a L’Hospitalet ellen kell föllépnie a Spanyol Király Kupában. Ezért a spanyol válogatott játékosai külön kimenőt kaptak Vicente del Bosquétól, nekik hétfő helyett csütörtökön kell csak megjelenniük a válogatott összetartásán. Cesc Fábregasnak azonban lenne más programja is szerdára, mert bírósági tárgyaláson kellene megjelennie Bilbaóban, miután korábbi menedzsere, Joseba Díaz követeli a játékos korábbi, Arsenalnál keresett fizetésének az 5%-át. Fábregasnak reggel 9:30-kor kellene megjelennie Bilbaóban a tárgyaláson, ám arra kérte a bírót, hogy videokonferencián keresztül válaszolhasson a kérdésekre. Döntés egyelőre nincs, hogy Fábregasnak kell-e utaznia.
Rendben folytatta a felkészülését a vasárnap esti, Bilbao elleni bajnoki rangadóra a Barcelona, mely pénteken délelőtt gyakorolt az edzőközpontjában. A csütörtöki naphoz hasonlóan most is esős időben kellett edzenie a játékosoknak, és most is húsz futballista dolgozott együtt. A 19 egészséges, első csapathoz tartozó játékos mellett Cuenca volt ott, Pedro külön folytatta a rehabilitációját. A tervek szerint szombaton is délelőtt fog edzeni a csapat, majd vasárnap délelőtt utazik el Baszkföldre.
Minden jel arra utal a katalán vezetőedző jövőre is a Barcelonánál folytatja, ír erről a sport.es.
Pep Guardiola többször is kijelentette a múltban, mindig csak egy évvel hosszabbítja meg a szerződését a Barcelonánál, az adott év teljesítményének függvényében. Bár 2-3 hónap még hátra van addig, hogy végleges választ adjon erre a tréner, már most is szinte biztosra vehető, hogy újabb idényben irányítja majd a csapatot. Az első és legfontosabb ok maguk a játékosok, akik maximálisan bíznak Guardiolában, és nyílt titok egy éra sikere addig tart amíg annak legfőbb letéteményesei együtt vannak. A játékosok jövője pedig felelősség az edző számára.
A másik, hogy már az asztalon van az új szerződés a klub részéről, s ügynöke Josep Maria Orobitg bármikor leülhet erről tárgyalni, tárt karokkal várják ezt a klubnál. Guardiola egyik kitétele volt korábban, hogy jó legyen a kapcsolata a vezetőséggel is, ami - annak ellenére, hogy több újság szeretné ezt megkérdőjelezni - kiváló Rosellel, aki maximálisan támogatja Pep elképzeléseit. A negyedik faktor a maradás mellett pedig a családé, hiszen azt már az elején megigérte 4-5 évig szeretne maradni, megoldva ezzel, hogy több szerettéhez közel legyen. A mostani pedig még csak a 4. év lesz.
Ezen okok alapján feltételezi a sport.es, hogy marad Guardiola, bár nehéz is lenne egy sikeres szériában elhagyni egy csapatot, főleg akkor, ha látszik, az idei csapat még jobb, mint a tavalyi. Ez pedig további trófeákat jelenethet a Barcelonának és magának Guardiolának is,
Szerdán Prágából utazott haza, és aznap már nem edzett a Barcelona kerete, ám csütörtökön délelőtt már tartott tréninget Josep Guardiola, aki közel a teljes csapatával számolhatott. A rehabilitációját végző Pedro ugyan a társaitól elválasztva dolgozott, mindenki más azonban teljes értékű munkát végzett a Ciutat Esportiva 1-es pályáján. Így összesen 19 futballista dolgozott a felnőtt keretből, rajtuk kívül a B keretből tartós felnőtt kerettagságot nyerő Isaac Cuenca volt még jelen az esős időben. A felhős, esős idő ha másra nem, arra biztosan jó volt, hogy a játékosok szokják a bilbaói körülményeket, mert az évnek ebben a szakában Baszkföldön jellemzően ilyen az időjárás.
Nem pofozza az élet a futballistákat. A Barcánál például úgy megy a céges verdák kiosztása, hogy minden játékos kap egy AUDI-katalógust, rábök a bejövős modellre, kiválasztja a színt, a felszereltséget, aztán néhány hét múlva a csapattársaival együtt átveszi az új szállítóeszközt. A videón látszik, hogy legtöbben a crossoverek felé hajlottak, Puyol viszont egy vaddisznó RS5-re voksolt. Victor Valdes meg majdnem elgázolta a pódiumon ülő csapattársait, pedig a videó szerint nem is ő a mókás fiú a csapatban, hanem Fabregas.