2011.dec.02. 22:06
Még csak a Levante elleni meccsel foglalkozik Pep Guardiola, aki elmondása szerint még nem tudja, hogy milyen csapatot fog pályára küldeni egy hét múlva a Santiago Bernabéuban. A szakvezető szólt több aktuális témáról, így Gerard Piqué sárga lapos esetéről, illetve arról, hogy a gárda múlt hétvégi veresége igen kedvező helyzetbe hozta a Real Madridot a bajnokságban.
„Minden harmadik nap meccsünk van. Nem tudok gondolni a Rayóra vagy a BATE-re, és ugyanabban a pillanatban a Madridra is. Nincs még meg a fejemben a Madrid elleni csapat…”
„Ha a Real Madridnak most ekkora előnye van a Barcelonával szemben, azt csakis saját magának köszönheti. Nekünk a következő meccsünk a Levantével van, ezt követően gondolunk majd a Madridra.”
„Nem vezethetsz mindig a bajnokságban az egész idényen keresztül. Amikor te állsz elől, szükséges hogy legyen rajtad némi nyomás, hogy ne kényelmesedj el, ha pedig hátrébb állsz, fontos, hogy legyen elég ambíciód, hogy előrébb kerülj. Teljesen normálisan kell kezelni ezt a szituációt.”
„Nem gondolunk arra a hipotetikus szituációra, hogy a Liga eldőlne a Bernabéuban. Nekem játékos koromból olyan tapasztalataim vannak, hogy semmi sem dől el egészen a végéig. Ha úgy érezném, hogy ez a helyzet menthetetlen, mondanám nektek, de ezt nem érzem.”
Piqué butaságot csinált
„Ha Piqué eddig nem ismerte a szabályt, akkor biztos vagyok benne, hogy most már ismeri. A bizottság döntött, de ha másként döntött volna, azt is ugyanúgy elfogadtuk volna. A képek magukért beszélnek.”
„Nem iktatunk be a programunkba olyan edzéseket, amik a sárga lapok tervezéséről szólnának. Ez csak időpocsékolás lenne. Arra vannak az edzések, hogy fölkészüljünk az ellenfélből, hogy meg tudjuk szerezni a győzelmet. Ha erre a sárga lapra készültünk volna, akkor nem így csinálta volna.”
„Ha másként gondolkoznánk a sárga lapokról, akkor Alves nem játszott volna a Plzen ellen, és nem hagyta volna ki a milánói meccset. Ha azt gondolom, hogy Busquetsnek játszania kell, játszani is fog. De a Rayo ellen úgy döntöttem, hogy Keitának kell a pályán lennie. A legfontosabb mindig a következő meccs.”
Becsülendő futballisták az ellenfélnél
„Csodálom azokat a játékosokat, akiknek igazán hosszú és tartalmas pályafutásuk van, mint többeknek is a Levantében: Ballesteros, Nano, Farinós, Javi Venta… Ha valaki ilyen hosszú ideig képes folyamatosan a Primera Divisionban játszani, az azt jelenti, hogy ő ehhez elég jó futballista.”
forrás: eurobarca.hu