2011.okt.20. 12:54
Azon merengett az összecsapás előtt Josep Guardiola, a Barcelona vezetőedzője, hogy a kiscsapatok rendre megdolgoztatják együttesét a Bajnokok Ligájában, és kifejezetten jó futballt játszó, lendületes gárdának tartja a Plzent. Óvatosság ide, a sérüléssel bajlódó Gerard Piqué, Cesc Fabregas, Alexis Sánchez, Carles Puyol négyes oda, kötelező győzelmet vártak a katalánoktól. Hogy, hogyan nem, a Barcelona az első három percben három gólhelyzetet is kialakított, sorrendben Villa, Andrés Iniesta és Dani Alves révén, majd a 10. percben egy szokásosan elképesztő Iniesta–Lionel Messi kényszerítőzés után a végletekig alázott védelem közepette előbbi lőtt a bal sarokba tíz méterről: 1–0.
Továbbra is fölényben maradtak a hazaiak: David Villa előbb tíz, majd 20 méterről suhintott nem sokkal fölé illetve mellé, aztán Messi süllyedt el gyanús körülmények között a 16-oson belül, később az argentin zseni emelt a jobb kapufa mellé, miután már a kapuson is túljutott. Pedro és Iniesta távolról is kísérletezett, mindhiába, majd a hajrában előbb a szűrő Sergio Busquets ugratta ki Iniestát egy olyan löbböléssel, amely Messinek is dicséretére vált volna, zárásként Messi borotválta le a lécet egy 26 méteres szabadrúgással.
Egy kis adalék: 73 százalékban birtokolta a labdát a Barcelona az első félidőben..
Helyzetféle „majdnemziccert” követett a fordulás után a Barca részéről, de a legutolsó passzokba vagy labdalevételekbe rendre hiba csúszott. Az 54. percben Messi mindössze hat embert cselezett ki, de a kivetődő kapus, Marek Cech hárítani tudott. Hat minutum múlva Messi kevés híján meglőtte élete egyik legszebb gólját (márpedig ez nem kis szó!), amikor egy jobb oldalon atomcsapás alkalmával három védővel is megutáltatta ezt a sportágat, de két méterről, kisodródva a kapufára pörgetett. Nem sokkal ezután Alves cselezte ki bevetődve, a levegőben úszva saját kapusát, szerencséjére a közelben ólálkodó Michal Durist is meglepte a nem hétköznapi mutatvány. Alves gyorsan javított, mert egy kiváló labdát tett be a másik ötösre jobbról, Messi azonban hiába csúszott be, pár centivel hosszabbra kellett volna nőnie ehhez.
Nem tréfálunk: a 68. percben újra Messi hagyott ki egy gólszerzési lehetőséget, pontosabban az ötösig újra eljutott, de a keresztbe futó védő, David Limbersky tisztázni tudott előle az utolsó pillanatban. Tíz perc elteltével ismét Messi miatt kapott szívéhez a Barca-tábor: a dél-amerikai jobb bokájára esett rá véletlenül Limbersky, és a helyi népkedvenc fájdalmas arccal sántikált ezek után sokáig. Guardiola pedig idegesen gesztikulált a játéktér mellett, egészen a 81. percig, amikor egy villámgyors támadás során Messit lökte fel a 16-oson belül Limbersky, de a labda az akciót egy labdaszerzés után indító Villához került, aki tíz méterről a kapu jobb oldalába lőtt: 2–0.
A végén beállhatott Villa helyére a B-csapatból felhozott saját nevelésű fiatal támadó, Isaac Cuenca, aki most esett át a felnőttek között a tűzkeresztségen. A húszéves játékos is közvetlen közelről láthatta, ahogyan Messi még a védőkbe lőtt 17 méterről, majd centikkel a bal alsó mellé 15-ről..
A csoport első két helyén a két hétpontos gárda, a Barcelona és a Milan áll, a BATE Boriszov és a Viktoria Plzen egy-egy pontot gyűjtött eddig.

forrás: nso.hu