2011.okt.19. 16:29
Nyilvánvalóan nem lenne elfogadható azt írni, hogy az ősz egyik nagy rangadója és legfontosabb meccsei közül az egyik következne szerdán a Barcelona számára, hiszen a Viktoria Plzen nem csak kiscsapat, de abszolút újonc is a Bajnokok Ligája mezőnyében. A két együttes közötti tudáskülönbség tehát nyilvánvaló, ugyanakkor tilos hibáznia a katalán együttesnek, miután a csoportelsőség megszerzéséhez meg kell tudni majd előzni a Milant is, mely még az első játéknapon értékes döntetlent ért el a Camp Nouban.
A mérkőzés előtt sokan azt a kérdést tehetik fel, hogy vajon hány gólos különbséggel nyerheti meg ezt a meccset a Barcelona, és a fogadóirodák is ennek megfelelően alakítják az oddsaikat, ám a gyakorlatban nehezebb is lehet az összecsapás. Ahogyan történt néhány héttel ezelőtt a BATE Boriszov ellen idegenben, úgy most is kemény küzdelemre készülhetnek a játékosok egészen az első gól megszerzéséig. A Viktoria ugyanis támadni aligha tud majd a Camp Nouban, a Barcelona így betömörülő, több sorban fölálló védelemre, és szűk területekre számíthat. Fontos lesz tehát gyorsan és pontosan futballozni, ebben az esetben minden bizonnyal akadnak majd helyzetei a hazai csapatnak.
Kérdéses, hogy Pep Guardiola a maga részéről mennyire fél a meccstől, és kiknek ad majd pihenőt ezúttal, ami azért is fontos lehet, mert a hétvégén a Sevilla ellen nem számíthat könnyű bajnokira a csapat. A Racing elleni bajnokin ráadásul közel a legjobb csapat állt ki, így feltételezhető, hogy néhányan most a kispadon kezdenek majd. Piqué sérülése miatt visszakerülhet a védelembe Mascherano, a balhátvéd poszton Abidal és Adriano is szerepet kaphat, de Puyol és Alves minden bizonnyal most is kezdők lesznek. A középpályán a Thiago, Xavi, Iniesta hármasból valaki minden bizonnyal csak a padra ül majd le, míg a támadósorban várhatóan azért nem keveri majd sokat a kártyáit Guardiola, mert nem nagyon tud mást harcba dobni az 'MVP'-n kívül.A Viktoriából elsősorban a „cseh Messinek” becézett, alacsony termetű és gyors Vaclav Pilarra, illetve Pavel Horvathra kell majd odafigyelnie a Puyol vezette védelemnek.
A meccs legnagyobb veszélye nyilvánvalóan az, hogy a Barcelona játékosai semmit nem tudnak a plzeniekről, legtöbbjük egészen a mai napig egy játékosukról sem hallott, ezért előfordulhat, hogy alábecsülik ellenfelüket. Ha Pep Guardiolának ezt nagyjából sikerül visszafognia, akkor aligha kerül majd bajba a Bajnokok Ligája címvédője…
FC Barcelona – FC Viktoria Plzen:
Barcelona, Camp Nou
20:45
Vezeti: Aleksandar Stavrev (macedón)
FCB: Valdés, Alves, Puyol, Mascherano, Adriano – Busquets, Thiago (Xavi), Iniesta – Pedro, Messi és Villa.
Viktoria: Cech, Rajtoral, Ciszovszki, Bystron,Limbersky – Jiracsek, Horvath, Petrzela, Darida, Pilar – Bakos.
forrás: eurobarca.hu